Látásmódunk

Mivel Jézus azt mondta “tegyetek tanítványokká minden népeket”, ezért a Golgota Teológiai Főiskola (GTF) küldetése fontos részének tekinti a tanítványságot. A Golgota Keresztény Gyülekezet Golgota Teológiai Főiskolája (GTF) egy olyan oktatási és képzési szolgálat, ami Isten hívására azért jött létre, hogy mentorálja és felkészítse a hallgatókat a szolgálatra. Az intézmény célja, hogy hogy minden hallgatója jobban megismerje és megszeresse Jézust és az Isten csodálatos kegyelmét, mindezt Isten teljes Igéjének feltárása által. A teológus alapképzés tanmenetének összeállításakor célkitűzés volt, hogy a hallgatók a Szentírás megismerésén keresztül sajátíthassák el a tananyag jelentős részét.

Az inténzmény reméli, hogy a képzés  inspirálja majd a hallgatókat arra, hogy „keressék először Isten országát” (Máté evangéliuma 6,33) és felkészíti őket arra, hogy lelkileg, szellemileg és érzelmileg is készek legyenek az Úr szolgálatára a legkülönbözőbb területeken. A képzés segít a hallgatóknak egy Krisztus-központú, Bibliára épülő képzés által felkészülni a szolgálatra.

USA